2024.11.17.
A két kép között bő két hét telt el. Azért (is) jó a szőlőhegy, mert az ember folyamatosan szembesül a teremtett világ, vagy a természet (felfogás kérdése, a kettő persze nem zárja ki egymást) erejével, szépségével, tökéletességével. Persze, ahol még nem tettük tönkre (vagy igyekszünk nem tönkretenni).
A harmadik meg csak úgy…
(A bor amúgy jól áll, megtörtént a derítés is, most szépen érik a tartályokban.)
2024.09.14.
Múlt csütörtökön leszüreteltünk.
Sokat tanultunk most is, végül ismét csak tanulóévnek nyilvánítottuk az ideit is.
Marha nagy kérdés volt egyáltalán az időpont. Szinte egész szezonban kb. három héttel korábban történt minden, mint tavaly. Akkor úgy éreztem, megremegett a kezem, és egy kicsit korán szüreteltünk, idén el akartam kerülni ezt a hibát. Végül sikerült úgy kihúzni, hogy egy bő héttel előzte csak meg az idei szüret a tavalyit. A cukor szépen ment felfelé, végül 18-as cukorfoknál álltunk meg, mert közben a szaharai időjárásban látványosan égtek el a savak. Főleg, hogy az ültetvény egy részén a szőlő ledobta az alsó leveleit (valószínűleg a szárazság miatt), és a fürtök közvetlenül ki voltak téve a napfénynek.
A legizgalmasabb az volt, hogy több szőlő termett, mint amivel akkorra kalkuláltunk, amikor az újratelepítést követően, az ültetvény a 100%-os kondíciót eléri. Ott pedig azért még messze nem tartunk. Egyfelől ez nyilván jó hír, de néha a kevesebb több lenne, pl. amikor nem tudod hova tenni a termést.
Amúgy egyelőre minden rendben lévőnek látszik, mustülepítést követően, 15-16 fokra hűtve erjesztünk, az eredmények alapján nagyjából az erjedés közepén járhatunk. A pálinka cefre viszont fázik, annak fűteni kell, de erről ne tudjatok, mert az csak privát fogyasztásra lesz!
Hát, jó régen nem jelentkeztem hírekkel, de az elmúlt hónapokat mindössze két dolog töltötte ki: egyrészt harc a takaró növényzettel (a sorok között), illetve a gazzal (az ültetvényen kívül), másrészt ezek a drága tőkék mertek nagyot álmodni, és tavasz végén kiadták a jelszót: túlnőjük a diófát! Meg is tettek mindent a cél érdekében, és biztos, ami...
Összehangolt, galád összeesküvés egyértelmű nyomaira bukkantam a szőlőben: ezek az én roppant kreatív tőkéim úgy gondolták, amíg a fickó el van foglalva az áprilisi nyár örömeivel, addig ők stikában a leglehetetlenebb helyeken is intenzív hajtásokat nevelnek. Aztán ha a fószer már azzal szembesül, hogy visszaállt a Pannon tenger visszahúzódását...
Persze nem most, hanem lényegében már október elején. Az első Rajnaink az ültetvényről. Télen nem sok minden történt, a bor finom seprőn alakult, lassan eljutunk oda, hogy derítjük, szűrjük és lepalackozzuk. Nem lett egy nagy mennyiség, de nem is volt elvárás: a szűzszüret első, kísérletinek tekintett tétele ez.
Igen, ez itt most határozottan a reklám helye, ugyanis vannak dolgok, amikért kimondottan tudok lelkesedni! Történt ugyanis, hogy veszprémi Laczkó Dezső Múzeum A Bor Régészete címmel közösségi régészeti feltárást bonyolított nem messze tőlünk, a Dörgicse melletti Becce-hegyen. Már az ötlet is briliáns, ráadásul tökéletes professzionalitással...
A szüret során, a bogyózást követően, kádakba került a cefre, amiknek a közepén mustszűrő kosarakból nyertük ki a színmustot. Ez ment a tartályokba erjesztésre, annak rendje és módja szerint. Igen ám, de a présünk már-már tradicionálisnak tekinthető működésképtelensége idén is kitartott, így a cefre, amiből a saját súlya már nem nagyon nyomott ki...
Szeptember 16-án megtörtént a szűzszüret, az első szüretünk az újratelepített ültetvényen. Ciki, hogy csak most tudok hírt adni felőle, de "egy kicsit" összetorlódtak az események a nemes aktus körül. (Pl. majd' egy hét elteltével jutottam csak odáig, hogy úgy alaposan felmossam a présházat, ami azért nem annyira sportszerű.)
Aktuális helyzetjelentés: röviden, egyelőre minden rendben. Kicsit bővebben: végeztünk a tetejezéssel, mert a felső befűző szálon túlérő hajtások jó részét megtörte a szél. Ahhoz képest, hogy milyen kis csetle szőlőről van szó, itt-ott ígéretes fürtök mutatkoznak. Nagy erőkkel őrizzük az optimizmusunkat!
Ritka vendég a szőlőhegyen egy A csoportos rally versenyautó, nagyjából az első, amióta a rómaiak szőlőt kezdtek telepíteni errefelé. (Mint tudjuk, mindig ide ildomos visszakanyarodni.) Üvölt, hörög, közben vas-a-vason puritánságú, hegyes sporteszköz. Szívet-lelket gyönyörködtető, de lehet, én már Fehérvárnál bevallottam volna benne mindent......
Újabb szépészeti mérföldkövet sikerült megugranunk (legalábbis részlegesen): Szakál Szabolcs mesterünk, akinek a keze munkáját már az épített örökség megannyi mementója örvendetesen magán hordozza a szőlőhegyen, elkészítette a pince szellőzőket is! A mű még nincs teljesen készen, bár az alkotó már pihenhet, ugyanis a fedés megálmodása még ránk vár....
Ahogy a régi, szívecskékkel, kiskutyákkal és naplementékkel operáló képeslapokra írták volt szerelmetes úrfiak: "Egy kép többet mond ezer szónál..." - egyelőre minden rendben, a szőlő (és a tyúkhúr - túl az első átmozgató tőközkaszáláson) teszi a dolgát!